Húsleves, rántott hús, krumplipüré, déli harangszó….Hiába minden reform étkezési tipp és koleszterin figyelmeztetés, ezek a szavak minden magyar embert sok-sok éve, a vasárnapi ebédre emlékeztetnek. 
🥗
Ennél azonban sokkal nagyobb bája van a nyári melegben, a szabadban készített és elfogyasztott ételeknek. Nagyanyáink sütöttek, főztek a nyár szabad ege alatt, a család pedig összeült a terített asztalnál, a vén diófa árnyékában. Hosszúra nyúlt beszélgetések, késő délutánba hajló vidámság jellemezte a régi szép időket.
Egy időben úgy tűnt, rohanó világunkban megfeledkeztünk kertünk aprócska sarkairól és őseink kemencében sütött pompás ételeiről. Mára viszont újra reneszánszukat élik a kemencék.
A minap egy kemence tulajdonos barátommal beszélgettem. Azt mesélte, hogy az ő nagyszüleinek nem volt kemencéje, mégis a sajátja olyan jóleső és nosztalgikus “emlékeket” ébreszt benne, ami lélekmelengető. A kemencében parázsló tűz látványa, a benne sült étel illata, egyszerre okoz végtelen megnyugtató és egyben eufórikus érzést. Az a kulináris kalandozás, amit egy ilyen kemence megléte indít el, már csak hab a tortán!
Régi parasztházak hangulatát, a kenyér frissen sütött illatát idézi fel ez az általunk épített alagútkemence. Ez a fajta kemence, főképpen a Dunántúlon, ezen belül is leginkább a Mezőföldön és a Kisalföldön, valamint a Bakonyban terjedt el, bakonyi kemencének is hívták.
Kétrétegű, 25 centiméteres falvastagsággal épült. A teljes kényelem és kihasználhatóság kedvéért a kémény részben bográcsozási és grillezési lehetőség is ki lett alakítva.
