Szeretném a kedves követőimnek bemutatni ezt a bontott téglából épült, monumentális nyári konyhát, amit azok a címeres, pecsétes téglakülönlegességek ihlettek, melyeket a megrendelő már sok-sok éve gyűjtött. Ezek a téglák számomra mindig olyan titokzatosak, hiszen szinte „mesélnek”. Mindegyiknek megvan a magába vésődött múltja, eredete, származásának története.

A téglát már az ókorban is használták építőanyag gyanánt. Ugyanakkor az égetett tégla megjelenése valóban óriási mérföldkőnek számított az építkezésben, hiszen általa erősebb, ellenállóbb, tartósabb falakat, építményeket tudtak alkotni. Ez viszont az 1700-as évek közepéig csak egyesek kiváltsága volt, hiszen gépek, üzemek híján nem volt egyszerű ezek legyártása. Az idő előrehaladtával, a technika fejlődésével az igazi nagyüzemi téglagyártás is kialakult, amikor az egyes céhek, téglaépítő mesterek az általuk készített falazótéglákat monogrammal, évszámmal vagy mindkettővel ellátták a gyártás során.

Mint a képeken látható, ezek a gyönyörű téglák nagyon szépen illeszkednek az építménybe. A kedves megrendelő nagy gondossággal követte, hogy melyik darab, hová kerül, így lépésről lépésre egyeztettünk.
Az egész építményről elmondható, hogy igényesen megálmodott, környezetéhez teljes mértékben alkalmazkodó, a természetbe belesimuló, minden giccset nélkülöző, jó ízlésű tervezés eredménye.

A teljes kényelem érdekében grillező, bográcsozó, üstház, vizesblokk, gázos grillező, hőlégkeveréses sütő, gázos főzőlap, hűtő is került a konyhába. Így gyakorlatilag bármilyen komolyabb konyhai művelet elvégezhető a nélkül, hogy a benti konyhában piszkolnának. Legyen az lekvár főzés, befőtt- savanyúság készítés, de még komolyabb húsmennyiség feldolgozása sem akadály ebben a teljesen felszerelt, jól átgondolt kinti konyhában.

A kemence feladatát takaréktűzhelybe épített sütő látja el. Mivel, ritkán építünk takaréktűzhelyet, ejtsünk néhány szót a történetéről. A takaréktűzhelyek a 19. század második felében jelentek meg és egészen az 1970-es évekig részei voltak a konyháknak. A takaréktűzhelyek használata jó hatással volt a falusi kapitalizmus kibontakozására, viszont kedvezőtlenül hatott a lakáskultúránk fejlődése szempontjából. Ugyanis egyre több helyen a szobák téli fűtésére is takaréktűzhelyeket építettek a kemencék, kandallók mellé vagy mozgatható takaréktűzhelyeket állítottak be. így a kemence használata visszaszorult, már csak akkor fűtötték fel, ha kenyeret sütöttek. A takaréktűzhelyen készült étel melegével temperálták a lakást. Ez a kulturált lakáshasználatot is visszavetette, hiszen az élesen elválasztott lakótér és az ételfeldolgozó/készítőtér szinte egybeolvadt. Sőt, technikailag is kedvezőtlen hatásokkal járt. A megváltozott szokásokkal a kemence fűtő, száraz melegét ételkészítés közben keletkező gőzre cserélték, ami nyirkossá, dohossá, egészségtelenné tette a szobákat

Ahogyan említettem a takaréktűzhelyeket a 60 –as, 70-es években, a legtöbb otthonban villanytűzhelyre, palackos gázrezsóra cserélték. Érdemes azonban szót ejteni arról, hogy pl. Marosvásárhely vagy Torda környékén tovább élték reneszánszukat a berendezések, pontosabban ezek földgáztüzelésű változatai. 
Ha az otthonokba nem is, de reméljük a kerti konyhákba visszatér ez a kis háztartási eszközt, melynek fő erénye – s ez a nevében is benne van -, hogy takarékos.