Vajon miért építtetnek az emberek kályhát, kandallót vagy kemencét?

Az indokok megszámlálhatatlanok, de ha elnagyolva akarunk a kérdésre válaszolni, én úgy látom az építtetők két nagy táborra oszlanak.

Egyrészt vannak azok a környezettudatosan gondolkodók, akik mellőzni szeretnék a fosszilis tüzelőanyagok használatát. Ezek alatt értjük a bányászott szenet, a szénhidrogéneket – kőolajat, földgázt – vagyis lebomlott növények, állatok maradványait. Ezek elégetése szennyezőanyagokat, például szén-dioxidot juttat a légkörbe, és ezek az ún. hőfogó gázok sugárzási kényszerrel erősítik az üvegházhatást. És, mint tudjuk, ez globális felmelegedéshez vezet, ami szélsőséges időjárást, olvadó jégmezőket, a Földről nyomtalanul eltűnő állatfajokat és megnövekedett költségeket von maga után.

A másik ok inkább érzelmi, mint racionális döntés. Sokan hagyományőrzésből vagy éppen egy gyerekkori emlék hatására döntenek úgy, hogy szeretnének egy ilyen berendezést az otthonukba. 
Azok a középkorú emberek, akik nem modern, okos kütyükön dolgoznak, hanem a mai napig kétkezi munkával keresik a kenyerüket, gyakrabban nosztalgiáznak a régmúlton, egy – bizonyos szempontból – élhetőbb, egyszerűbb, könnyebben megérthető korszakon.

Őszintén mondom, legutóbbi munkánk bennem is kellemes gyermekkori emlékeket ébresztett. Kisgyermekként én magam is egy ilyen kemence mellett melegedhettem, amit a nagyapám épített a saját kezeivel. Megindító érzés volt, ahogyan tégláról téglára raktam a kemencét, közben pedig az akkori önmagamra gondoltam, akinek fogalma sem volt arról, hogy egyszer nem csak élvezi a kemence melegét, hanem másoknak próbál örömet okozni egy hasonló építménnyel. 
Most döbbentem arra is rá, hogy bár nagyapám nem volt kályhás, mégis tökéletes művet adott ki a kezei közül. Ahogyan visszaemlékeztem, láttam magam előtt, hogy gyakorlatilag mindent maguk csináltak. Nem jártak varróhoz, cipészhez, sőt még kőműves sem járt soha a nagyszülői házban! 
Mindemellett sütöttek, főztek, nevelték a gyerekeket és nem utolsó sorban művelték az óriási földterületek, végezték a mezőgazdasági munkákat A-tól, Z-ig.

A képeken látható beltéri kemence egy régi (nagyon régi), akárhány éves kemence helyére épült új építőanyagokkal. A kedves megrendelő ragaszkodott a formához, hiszen leginkább a hasonlósággal lehet a régmúltat a jelenbe varázsolni. Természetesen ez a „klón” már modern hőálló ragasztóval és kornak megfelelő vakolattal borítva épült. Ami a kemence felépítését, rendszerét illeti, az ma is olyan, mint régen azzal a különbséggel, hogy manapság az építőipari kereskedések bármivel kiszolgálnak bennünket, amire csak szükségünk van. Még ma besétálunk egy ilyen áruházba és veszünk samott áthidalót, vagy éppen samott lapokat (ahogyan ennél a kemencénél is tettük), addig régen ezt házilag kellett megoldani. Az áthidalást gyakran fém ablakkerettel helyettesítették, és bizony sok hasonló megoldás született, amik hőhatására gyakran kimozgósodtak. De ez itt nem fog előfordulni!

Bár, ezzel kapcsolatos dokumentációnak még nem néztem utána, de elnézve ezt a kemence formát (és felidézve a gyermekkori emlékeimet) úgy gondolom, hogy ezen a területen ez a beltéri fűtő-sütő kemence sokkal jobban elterjedt volt, mint az alagút vagy búbos kemence.

Szívesen várjuk a hozzászólásokat ezzel kapcsolatban. Sőt, azok is írjanak nyugodtan, akik maguk is melegedtek ilyen formájú kemence mellett.