Ma könnyű dolgom van, már ami a posztírását illeti, hiszen megírta helyettem egy nagyon kedves barátom.

Még tavaly volt szerencsénk építeni nála egy “kandallót” – ahogyan ő nevezi-,

ami pillanatok alatt vált “kőből készült újszülöttből” családtaggá az otthonukban.

Szóval, nincs sok dolgom, csak bemásolni ide a sorait, fogadjátok szeretettel!

Laci! Neked pedig nagyon köszönöm a szívhez szóló írást és, hogy nálad dolgozhattunk!

“Sosem volt kandallónk. (Vagy vakolt kályhánk, ahogy a szakmabeliek nevezik.)

De ahogy elkészült, már a próbaüzem alatt, jó érzés fogott el minket.

Kicsit megállt az idő, kicsit előkerült a mobil vagy a tablet mellé a könyv, az újság.

Amikor Lantos Kályha-val terveztük a kandallót – mi akkor is így nevezzük -, csak hallgattuk,

hogy milyen szeretettel mesél a már elkészült művekről és próbál terelgetni a megfelelő típus és dizájn felé,

anélkül, hogy befolyásolni akarna minket.

És amikor készült, többször megállt, egy-egy apróságnál, hogy minden a helyén legyen.

És mielőtt az első szikrát csiholtuk volna, úgy este 9 tájban, szombaton, persze őt kerestük izgatottan, hogy, ugye mindent jól csinálunk.

És azonnal rendelkezésre állt – mondom, szombaton, friss házasan– és

nagy gonddal adta át a legfontosabb tudnivalókat a kőből készült újszülöttről, hogy örömünk legyen benne.

És meggyulladtak a kis gallyak, az ágak, majd a vastag fahasábok.

Égett a tűz és pár óra múlva átjárta a meleg a házat és éreztük, hogy valami olyan értékkel gazdagodtunk, amiben még sok örömünk lesz.

 

Köszönjük Neked, Lantos Csaba!”