Ha rápillantunk a lenti képekre, talán fel sem tűnik, hogy mi az, ami nem tökéletes rajtuk. Legutóbbi munkánk, ennek a zalakerámiás, gyöngytányéros mintájú kályhacsempével díszített cserépkályhának az átrakása volt. A kedves megrendelő – nem véletlenül – ragaszkodott a meglévő, csodaszép csempéhez. Ám, jól látható, hogy a sarkoknál található csempék más árnyalatúak. Bár lehetne szándékosan is ilyen, ez most az után gyártás eredménye. Megnyugtatásul mondom, hogy a fotók eltúlozva adják vissza a különbséget, a valóságban, természetes fénynél az eltérés sokkal homogénebb. Az után gyártás nem egyszerű feladat, főleg, ha ilyen gyönyörű csempéről van szó. Egyrészt, gipszformát kellett készíteni hozzá, hogy ki tudják önteni; másrészt, azoknál a csempéknél, amelyeket nem egyszerre égetnek, előfordul, hogy színben eltérések fordulnak elő. Ez NEM gondatlanság a gyártó részéről, hiszen szinte lehetetlen feladat ugyanolyat készíteni. A régi csempék színét már befolyásolta az eltelt idő, a hőmérséklet ingadozás, az oxidáció….No, de most jön a kérdés? Miért kellett ezeket a sarki csempéket kicserélni?

 Sajnos, ez a kályha is a dióhéj áldozata lett

A kályhában dióhéj égetése során robbanás történt, ami tönkre tette a sarkokat. Akik kertészkednek, vagy csak olvasgatnak a témában tudják, már a diófa lehullott levelét is külön kell kezelni. Bár, maga a diófa egy közkedvelt és hasznos növény, a termése magas olajtartalma és a levelében található anyag, a juglon miatt, kezelése némi körültekintést kíván. A dióhéj kiválóan ég, ergo nagy hőt ad le, viszonylag azonnal. Sok dióhéj, még jobban ég, annyira, hogy a tűztér kellően és biztonságosan „kezelni” ilyen azonnali, óriási hőt képtelen! Így rögtön megtörténik a baj!

Sokan állítják, olajat csak a csonthéjban található dióbél tartalmaz, a dióhéj nem, a dióhéj kémiailag semleges. Bár botanikus nem vagyok, erre még sem innék mérget. Egy kedves kályhás kollégámmal, Joó Zoltánnal folytatott eszme- és tapasztalatcsere kapcsán (amit ezúton is köszönök neki), arra a következtetésre jutottunk, hogy mindenféle csonthéjas égetésének előbb-utóbb csúnya rombolást okozó robbanás a következménye. Lehet ez mogyoróhéj, mandulahéj vagy éppen barackmag…Olyat is tapasztaltunk, ahol a baj oka az volt, hogy valaki vizes fát próbál égésre kényszeríteni sok-sok száraz dióhéjjal. 

Képzeljünk csak bele! Reggel begyújtunk vizes fával, amit megturbózunk dióhéjjal, majd idő előtt elvesszük az oxigént is, mert sietnünk kell dolgozni. Garantált, hogy még otthonunk sem marad a nap végére!

  Kérek mindenkit! NE KOCKÁZTASSON!