Visszajárók vagyunk…

Visszajárók vagyunk annál a kedves családnál, akiknél ezt a kályhát építettük. Új otthonba költöztek, ahol szintén bennünket kértek fel, hogy készítsük el nekik – immár – a harmadik kályhájukat. Ez nagyon megtisztelő és egyben jó visszajelzés a munkánk minőségéről. Ezúton is köszönjük a bizalmukat!

Beszéltünk már régebben arról, hogy tulajdonképpen miért is szigorodnak a kályhaépítéssel kapcsolatos szabályok. Tény, hogy az utóbbi évtizedben – hosszú hallgatás után – egyre több kályha épült. Nyilván, ezáltal a szakhatóságok látókörébe került, így sokkal nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy minden új kályha biztonságos és szabályszerű legyen. A régi házakkal ellentétben, ma már tökéletes házak épülnek! Tökéletes a szigetelésük, tökéletes a nyílászárójuk, tökéletesen légtömörek. Sőt, nem is kell csak új építésű házra gondolni, a régieket is tökéletesen fel lehet újítani úgy, hogy azok légtömörré váljanak.

Hogy hol érinti ez a kályhaépítést? 

Egy tökéletesen légtömör lakóház esetében a kályha megfelelő égési levegő ellátása nem megoldott. Azt oxigént ebben az esetben a lakótérből vonja el, ami viszont az egészségre veszélyes. Míg régen a levegő a rossz nyílászárókon, esetleges repedéseken töltődött újra, most ezt más módon, más technológiával kell megoldani. Erre jött létre a külső levegős megoldás. Ezt általában úgy oldjuk meg, hogy aljzatbetonban vezetjük a kályhához a levegőt. Ez azért praktikus, mert a továbbiakban nem zavar bele a házban élők mindennapjaiba. Az aljzat betonra szigetelés, arra pedig valamilyen burkolat kerül, így gyorsan el is felejtjük, mi van a burkolat alatt. 

Ennek a kályhának az esetében, ez másképpen lett megoldva. Itt – természetesen a szabályokat betartva – a falazatba épített levegőztető juttatja el, és látja el a kályhát külső levegővel. Természetesen, ezt is engedélyezi a szakhatóság, így sok esetben használják előszeretettel. 
A kályha tűzterében égő tűz állandó friss, égéshez szükséges levegőt igényel, ami az égéstermékkel együtt a kéményen át folyamatosan távozik. A kályha által „beszívott” levegőt folyamatosan pótolni kell a házon kívülről. Ha nem így történik, a házon belül a nyomás másodpercek alatt annyira lecsökken, hogy a kémény szívóereje nem képes több levegőt a tűztérbe szívni a helyiségből, és a kályhában az égés nem lesz tökéletes. Ez odavezet, hogy nem fog megfelelően működni a kályha. Az oxigén szegény égés, többlet korommal, alacsony hatásfokkal, gyorsan kátrányosodó járatokkal és esetleg a szoba felé való kifüstöléssel is járhat.

Mivel az állandó levegő beáramlás elengedhetetlen, a falba épített levegőztető azzal a hátránnyal jár, hogy folyamatosan engedi be a friss, ám hideg levegőt.

Viszont egy jó szakember mindenre tud megfelelő megoldást!

Ebben az esetben a fűtésszerelő, igazán kreatív módon, a radiátorok mögé helyezte el a levegő beömlő nyílásait, ami azonnal melegít a beáramló friss levegő hőmérsékletén. Ez a néhány fok már bőven elég ahhoz, hogy a hőérzetünket ne befolyásolja ez a technológia.

A kályha külleméről nem írok semmit, beszéljenek helyettem a képek! Kitűnő csempeválasztás! 

Kívánjuk a családnak, hogy legalább annyi örömük legyen ebben a kályhában is, mint az előző kettőben!