Kemencét a falu közepére? Miért ne!

Nekünk nem az első olyan munkánk, amikor egy város vagy falu rendel (köztéri) kemencét, de ennek a nyugodt kis falunak bizony, nem volt még ilyen egyedülálló látványossága!

Ez a kemence az idei falunapra készült, ami sajnos a rendkívüli vírushelyzet miatt elmaradt. De tudjuk jól, hogy egy ilyen építmény nem egy programra hivatott. Falunap – bízzunk benne – lesz majd jövőre és ez a kemence egyéb más rendezvények főszereplője is lehet. Hiszen mi magyarok, akkor szeretjük a városi, falusi bulikat, ha ott a fülbemászó zene hallgatása mellett, lehet jókat enni-inni. Ebben a kemencében pedig a szakavatott kezek, nem akármilyen langallót, buktát vagy éppen kenyeret tudnak sütni!

Egy ilyen kemence arra is képes, hogy maga köré gyűjtse az embereket, mint ahogyan annak idején a család apraja-nagyja is a kemence mellé telepedett esténként. Igazi közösségi hellyé nőheti ki magát, ahol mindig lehet valami finomságot enni, találni egy ismerős arcot, váltani pár szót. Az idősebb korosztályban feleleveníti az emlékeket, még a fiataloknak bemutathat egy letűnt érát.

Akár a turista forgalom is fellendülhet egy ilyen építménynek köszönhetően. A kerékpárral érkezők, a gyalogtúrázók biztosan szívesen pihennek meg egy órácskára a kemence árnyékában, majd viszik hírét a köztéri sütödének.

Egy leleményes önkormányzat akár bérbe is adhat egy ilyen kemencét, hiszen családi-, baráti összejövetelekhez valóban különleges és nem mindennapi helyszín.

Még hiányzik a tető és a tároló részekről a faajtók, de így is szinte látjuk lelki szemeinkkel, ahogyan gyűlik a kíváncsi tömeg, az első felszálló füst láttán.

Köszönjük és nagyon megtisztelő volt a falu megrendelése! Köszönjük a kemence tervezőjének, hogy bennünket ajánlott! És azt is nagyon köszönjük, hogy ilyen gördülékenyen és nagy egyetértésben lehetett a fővállalkozóval együtt dolgozni.
A falu minden lakójának és vezetőségének kívánjuk, hogy nagyon sok örömük legyen benne!