Hogy hol lakik a jó élet?

Ahol a lakók összetartanak, figyelnek egymásra, tisztelik egymást. Ahol örülnek a másik sikerének, fejlődésének. Egy olyan településen jártunk legutóbb, ami igazi iskolapéldája az élhető vidéknek. Az Ipolyságban található, magyar ajkú Szlovák kis város, ahol a lakosok közösségi kultúrája valódi érték. Csodálatos volt látni, hogy ennek a kályha építésének is egy emberként örültek és szurkoltak. Szinte egész nap érdeklődő barátoktól és ismerősöktől hemzsegett a munkaterület. Sőt, még az autónkat is megállították a kíváncsi idegenek, hogy a kályha készültségi foka felől érdeklődjenek.
A település maga a megtestesült természet, egy vadregényes táj, ahol minden eltöltött perc felér egy nagy kalanddal. Nem ez az első munkánk a környéken, és bármennyire is messze van az otthonunktól, szeretünk ide visszajárni.
Teljes tömegében felmelegedő téglakályhát építettünk a megrendelőnél, öko tűztérrel, külső levegővel. Délelőtti kis videóban már utaltam az ilyen jellegű kályha néhány előnyére. Ennek a kályhának a tömegében rejlik a hőtároló képessége. Ami a belső szerkezetét és anyag felhasználást illeti, teljesen megegyezik a cserépkályhával. Tulajdonképpen annak egy „meztelen” változata. Ugyan a kályhacsempe hamarabb felmelegszik, és magasabb is a felületi hőmérséklete, viszont a vakolt kályha tovább tárolja a meleget.
Az öko tűztérről annyit, hogy az így épített kályha tisztább, kevesebb karbantartást igényel, és a hatásfoka is magasabb. Ezeknek a tűztereknek a lényege, hogy az égési folyamat tökéletes és környezetbarát legyen. A szállópor képződésben is nagy szerepe van a modern tűztérnek, a károsanyag kibocsátása szinte minimális.
A kályhára még fapárkány kerül, azzal lesz teljes a látvány.
Nagyon köszönjük a bizalmat és azt, hogy a háziak nem is megrendelők voltak igazából, hanem igazi vendéglátók.
Csupaszív, szimpatikus embereket ismerhettünk meg személyükben!